2009. november 28., szombat

Aprilia RSV4

Az utóbbi évek egyik legszebb motorja az RSV4, amellyel az Aprilia a Superbike VB-re kvalifikálta magát. A motor, a váz, teljesen új, és eggyütt fejlesztették házon belül, ami még egy ilyen nagy cégnél is ritka. Meg is lett az eredménye? a tesztekben áradoznak róla.
Mi most a design útját követjük nyomon, legalábbis amennyi nyilvánosságra került a folyamatból.
Kezdetben az FV2 koncept rajzai készültek el.















Elég innovatív kis gép, tele élekkel, és szárnyakkal.
















Nemsokkal később megmutatták az FV2 modelljét, ami természetesen műszaki megoldásai révén nem igazán működőképes, de figyelemfelkeltő az biztos.













Majd "kiszivárogtak" az első sketchek az RSV4-ről.
Nyilván csak azok, amik elég közel álltak a megvalósult tervhez.















Aztán egy félig kézi rendering a versenyváltozatról.

















Itt pedig azt látjuk, hogyan mehetett az oda-vissza módosítgatás a designerek, és a CAD-es mérnökök között.

















Először a versenyváltozat látott napvilágot, hangsúlyozva hova szánták a motort.


















És a széria változat. Megmaradtak a merész élek, és szárnyak, az együléses koncepció, és a karbon segédváz. Ezért mindenképpen dicséret illeti az Apriliát!
Ráadásul jól is megy (állítólag:))
http://www.rsv4aprilia.com/

Nincsenek megjegyzések: