2010. január 15., péntek

Bugnotti


A cím nem elírás, ez nem egy Bugatti, sőt mégcsak nem is a '20-as években készült, viszont megjelenését még Szörnyella de Frász is megirigyelné. Tervezője az a Chip Foose, akit gyakran láthatunk a Discovery-s sorozatokban, és összehozott már jónéhány ütős Hotrod-ot. A hűtőrács egy Bugatti Type 57-es másolata, míg a kaszni vonalvezetése tisztelgés a '30-as években működő Delahaye autómárka és a Figoni és Falaschi tervezőpáros művei előtt. Bár nekem személy szerint nagyon tetszik ezeknek az autóknak a lírai megjelenése, azért el kell ismerni, hogy jót tett egy kis "tisztogatás" a formáknak. Sokkal határozottabb vonalak vannak rajta mint az ősökön, és valamivel finomabb krómozás, persze egy mai széria autóhoz mérten még így is csillog-villog. Érdekes kontraszt a letisztult belsőtér, és a krokodilbőr borítás. Az autó egy 7-es BMW alvázára épült, azonban jó amerikai szokás szerint egy V8-as Chevy Small blokkot, és 460Le-t tettek bele, amivel már el lehet cirkálni egy nyári napon.




Nincsenek megjegyzések: